A tavalyi év kissé megviselt és rendkívüli módon hullani kezdett a hajam… 

Mivel hormonális vagy egyéb gyulladásos betegség nem volt kimutatható, ezért minden bizonnyal a fokozottabb stressz okozta a nagyobb mértékű hajhullásomat. Őszre már besokalltam belőle, és azt éreztem, mielőbb kezelésbe kell venni a dolgokat. 

Első lépésként, ajánlás után kipróbáltam az Armonía natúrkozmetikum hajtermékeit, amelyeket kúraszerűen alkalmaztam a késő őszi-téli hónapokban. Az egyikük volt a kinintartalmú hajerősítő tonik, a másik pedig a Biotin sampon.

Legelső lépésként a kinintartalmú hajerősítő tonikot, közvetlenül hajmosás előtt masszíroztam be a fejbőrömbe és a hajtövembe, majd hatni hagytam kb. 10 percig. Itt a cél a gyenge haj regenerálása és erősítése volt.

Ezt követően langyos vízzel kiöblítettem és a szokásos módon, a Biotin samponnal megkezdtem a hajmosást. Mivel rendkívül jó habzású, ezért elegendő volt egy kisebb mennyiség is belőle, amelyet nagyszerűen szét tudtam oszlatni a fejbőrömön. Biotint, keratint, mezei zsurlót és B5 provitamint tartalmaz, ami segítette a hajszálak növekedését és lassította a hajhullást is. Nagyjából egy hónap elteltével, heti 2 alkalommal történő használat után már észleltem, hogy kevesebb hajszálam távozott hajmosás után.

Az intenzíven tápláló kombinációt egész télen alkalmaztam, ami kb. bő 3 hónapot jelentett. Sokkal lágyabbá és fényesebbé vált a hajkoronám és látványosan kevesebb hajszálat hagytam magam után az éppen aktuális tartózkodási helyemen. Plusz, bevetettem még két dolgot, belső használatra: vasat és szépségvitamint.

Miután kifogyott a fenti típusú két termék, tavaszra újakat vetettem be szépségfegyverként, miközben továbbra is szedtem a szépségvitamint és a vasat.

Az újabb hajápoló kombináció az Armonía mimózát, mézet és ginzenget tartalmazó samponjából, valamint a mimózát és élesztőkivonatot tartalmazó hajpakolásából állt, amelyet szintén heti 2 alkalommal használtam. Ezúttal a hajerősítő tonik használata elmaradt, így első lépésként a mimózás samponnal mostam át a hajamat. A hajgyökereket regenerálja, serkenti a vérkeringést és csökkenti a hajhullást. Néhány percnyi hatóidő és alapos öblítés után a mimóza- és élesztőkivonatot tartalmazó hajpakolást masszíroztam be a fejbőrömbe és a hajtövekhez, amely egy intenzív hajkezelésnek is minősülhet. Különösen alkalmas a törékeny, dehidratált és a festett haj ápolására. Nekem ez nagyon jól is jött most, hiszen szűk egy éve már festetem a hajam.

 

Egy élfényben készült fotón már látható fél év munkájának az eredménye, mert viccesen rengeteg „babahaj” köszön ki a fejemből – ami azt jelenti, hogy hatékony volt a hajregenerálás és a hajnövekedés-serkentés folyamata. Valamelyest most még nehézkes kezelni a hajtömegemet, különösen, ha párás vagy esős az idő, így újra a hullámos megoldást választottam és nem szárítom vagy vasalom ki a frizurámat, hiszen egy nedvesebb idő úgyis felborítaná a rendet. (Na jó, itt a fotózás épp egy kivétel és fodrász Dóri barátnőm orvosolta a helyzetet, amíg jó idő volt).

 

Fotók: saját, portré: Bencs Miklós