Mint gondolom még sokan mások, én sem pontosan így képzeltem el a mai hétfőt. Amit eredetileg már egészen régen kiszemeltem magamnak (még télen), pihenőnapnak szántam volna és ki akartam kapcsolni a fenébe az összes elektronikai eszközt és minden ingert, ami kint zajlik a világban. Mert sok volt az elmúlt 2,5 hónap (is).

De nem, nem teszem, mert egyfelől nem tudom pont most csak úgy “kikapcsolni a világot”, nem is akarok az örökké félők közé tartozni, hiszen sosem tartoztam, inkább ha azt nézzük, most is szeretnék valamit hozzáadni a mindennapjainkhoz. A sajátoméhoz és másokéhoz is.

Hajlamos vagyok túlhajtani magamat és sokáig magas fordulaton pörögni, aztán amikor beáll a nyugalom, először csak pislogok a furcsa helyzet előtt és nem tudok magammal mit kezdeni. Majd később, amikor lecsökken a fordulatszámom és átveszem a nyugalom légkörét, a korábbi tapasztalatokból tanulva ilyenkor rengeteg “kedves társ” szeretne csatlakozni, nálam ekkor szeretne betámadni minden apró-cseprő betegség.

Próbáltam korábban már a meditációt is, de én sosem értettem a “ne gondolj semmire” résznél, hogy de azt mégis hogyan lehet? Nekem folyton pörög valamin az agyam, akár egy-egy szóról is eszembe jut más, hát hogy ne gondoljak semmire sem? Aztán egy ideig ment, vagy éppen az lett a vége, hogy szépen elaludtam…

A mostani téli időszakban már tudatosan felpolcoltam a patikából a szükséges vitaminokat és immunerősítőket, amikre szükségem lehet. És lekopogom, de ezt a telet megúsztam egy szimpla orrfújással (ellentétben az előzővel, amikor háromszor is visszakúsztam 2 hónap alatt a köhögős-lázas történetbe).

És hogy milyen immunerősítőkkel turbóztam magam?

Egyrészt MagneB6 Ginkgo Bilobával, ami a magas fordulatszámomhoz mérten rendben tartja az idegrendszer és a keringést is. Napi 1 db 1000 mg-os C-vitamin a normál immunrendszer működéshez és a fáradtság csökkentéséhez. Grapefruit mag cseppek a reggeli italba, amely szintén tartalmaz C-vitamint, továbbá vírus-, gomba- és baktériumölő hatású. 100%-os Aloe Vera gél, amely antioxidánsokat, mikrotápanyagokat és rostokat is tartalmaz. Jótékony hatással van az emésztőrendszerre, továbbá gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatással is bír. Külsőleg alkalmazva kiváló hidratáló, továbbá égésekre, csípésekre, gyulladásokra is jótékony hatással van. Teafaolaj – amelyből a párologtatóba cseppentek, és ezzel fertőtlenítem a levegőt, ha pedig szükséges, akkor közvetlenül inhalálom (vigyázat, ne forrásban lévő vízbe tegyük és ne azonnal lélegezzük be, mert irritálhatja a nyálkahártyát). A teafaolajnak szintén köztudott a vírus- gomba- és baktériumölő hatása, viszont nem szabad belsőleg alkalmazni (tehát lenyelni). B3 vitamin, amely semlegesíti a káros szabadgyököket és részt vesz a szervezet energiaellátásában is.

Természetesen a fent említett vitaminok mellett igyekeztem odafigyelni az egészséges táplálkozásra és a mozgásra is, hiszen feszített tempó mellett mindennek nagyjából balanszban kell lennie. Hiszen tömhetjük a vitaminokat, ha mellette mondjuk mindennap szénhidrátdús, kevés zöldség-gyümölcsöt és rostot tartalmazó étrenden élünk vagy mondjuk naphosszat ülőmunkával töltjük az időnket. Nem győzöm hangsúlyozni a napi 2-2,5 liter folyadék (lehetőleg víz) bevitelét, amely koffeintartalmú italok fogyasztása mellett növelhető.

Nem biztos, hogy mindenkinek ugyanazok a dolgok használnak, viszont én szintén ugyanezzel a csomaggal vérteztem fel magam és a családomat az elkövetkező napokra-hetekre. És most nem fogom annyira szétpörgetni magam. A tanító jelleg nem kicsi, de hiszem, hogy a végére még remek új dolgok is születhetnek ebből.

Nálatok mi az a bevált tipp/kúra, amivel fel szoktátok turbózni a védekezőrendszert? 🙂